“A legszebb konyhakertek” versenyében közösségi kategóriában 1. helyezést ért el Óvodánk

Idén is díjaztuk a legszebb mezőtúri konyhakerteket

Városunk a kezdetektől részt vesz „A legszebb konyhakertek” – Magyarország legszebb konyhakertjei országos programon. A kezdeményezés célja, hogy összegyűjtse és elismerje azokat a kertművelőket, akik gondosan, szeretettel művelik kertjeiket, ezáltal ösztönözve a lakosságot, hogy alakítsanak ki konyhakerteket, termesszenek benne maguk és családjuk számára minél több konyhakerti növényt, zöldséget, gyümölcsöt, továbbá szépítsék saját és városuk környezetét.

Örömmel mondhatom el, hogy az idei évben is szép számmal jelentkeztek a versenyre, hiszen összesen kertművelő kerttel mutatta meg munkáját és annak eredményét a nagyközönségnek. Szívből örülünk annak, hogy két óvoda is jelentkezett a közösségi kategóriában, hiszen nagyon fontos, hogy már kisgyermekkorban elkezdődjön a gyermekek természet iránti szeretetre, környezetvédelemre történő nevelése.

A Csoda-vár Központi Óvoda Cirmi és a Harmat-csepp Óvoda Margaréta csoportja szép műsorral is készült az ünnepélyes eredményhirdetésre.

Köszönöm kollégáimnak, Veres Anikónak, Burjánné Erős Anitának és Olajos Sándornak a munkáját. Nélkülük az idei verseny lebonyolítása sem valósulhatott volna meg.

Minden résztvevőnek és díjazottnak szívből gratulálok a szép kertekhez!

Díjazottak:

Balkon kategória:

  • Dóczi-Bodor Márta és Dóczi Norbert

Mini 50 m2-ig kategória:

  • Vetésiné Nagy Ilona
  • Oláh János

Normál kategória:

  • Balázs István és családja
  • Juhászné Török Orsolya és családja
  • Pechácsekné Seres Edit
  • Lukács Mihály és családja

Közösségi kategória:

  • Mezőtúri Városi Intézmény Csoda-vár Központi Óvoda
  • Farkas András
  • Mezőtúri Városi Óvoda – Harmatcsepp Tagintézménye

Zártkert zöldséges kategória:

  • Fehér András és Enyedi Erzsébet

Zártkert gyümölcsös kategória:

  • Sándor János Vilmos

Zártkert vegyes kategória:

  • Jászné Polgár Mária, Jász Ferenc és 5 unokájuk

forrás: Szűcs Dániel Szűcs Dániel Mezőtúr Város polgármesterének hivatalos facebook-oldala